Jürgen Klopp a Bayern München edzőjeként folytatná?

MH/MTI
2024. január 29. hétfő. 12:06

A 37 éves hálóőr egy szurkolói találkozón megjegyezte, hogy a Szoboszlai Dominikot foglalkoztató Liverpool jelenlegi vezetőedzője híres, tapasztalt, taktikai tudása is kiváló, éppen ezért elismert a szakmában.

„Mindenképpen potenciális jelölt lehet a Bayern Münchennél a későbbiekben” – mondta Neuer az 56 éves szakemberről, aki pénteken jelentette be, hogy csaknem kilenc év után a szezon végén távozik a Vörösöktől. Ugyanakkor a korábban a Borussia Dortmund és a Mainz együttesét is irányító tréner kiemelte, hogy szeretne szünetet tartani, és eltávolodni a labdarúgástól.

Neuer szerint Klopptól függ, hogy mikor veheti át a Bayern München irányítását, vagy bármelyik másik klasszis csapatét.

„Lehet, hogy már nem szeretne mindennapos munkát végezni, így azt is el tudom képzelni, hogy egy nap valamelyik válogatott szövetségi kapitánya legyen” – fogalmazott a 117-szeres válogatott kapus.

Thomas Tuchelnek, a német bajnokság második helyén álló müncheni klub jelenlegi edzőjének – akinek Lőw Zsolt a másodedzője – 2025-ig szól a szerződése, míg Julian Nagelsmannak a nyáron a németországi Európa-bajnoksággal véget ér a megbízatása a német válogatottnál.

Írta a Magyar Hírlap