Száz éve született az első százszoros válogatott labdarúgó

MH/MTI
2024. február 5. hétfő. 7:43
Frissítve: 2024. február 5. 7:49

Az edzéseken egyre jobban teljesített, így 1939-ben, tizenöt évesen bekerült a kezdőcsapatba, s pályafutása végéig, 20 éven át a Wolves csapatát erősítette. Amikor 1941-ben megkapta profi szerződését, már javában dúlt a második világháború, a nemzeti bajnokság félbeszakadt és csak regionális meccseket játszottak. Wright egy évre a Leicesterhez került, ahol csatárként és védőként is pályára lépett, majd 1943-ban besorozták. A seregben a katonákat edzette, s amikor csak tehette, ő maga is játszott, 1945-ig több mint 100 mérkőzésen szerepelt.

A Football League, az angol nemzeti bajnokság 1946-ban indult újra, ekkor már ő volt a Wolverhampton csapatkapitánya, a „Farkasok” az ő vezényletével érték el legnagyobb sikereiket. A gárda 1949-ben elnyerte az angol FA Kupát, majd 1954-ben nagy riválisát, a West Bromwichot maga mögé utasítva bajnoki címet szerzett, utóbbi diadalt még két alkalommal, 1958-ban és 1959-ben megismételte. Ekkoriban sokan a Wolverhamptont tartották a világ legjobb klubcsapatának. Maga Wright 1949 és 1959 között szinte mindvégig a pályán volt, az évtized alatt csak 31 mérkőzésről hiányzott.

A klubjában jeleskedő, sokat futó, jól fejelő játékost 1946-ban meghívták a válogatottba, ahol szeptember 28-án, az Írország elleni 7-2-es mérkőzésen hátvédként debütált. 1948-ban lett a nemzeti tizenegy csapatkapitánya, s összesen 90 alkalommal vezette az angol válogatottat, felállítva a legtöbb kapitányként játszott mérkőzés rekordját – e csúcson 1973 óta Bobby Moore-ral osztozik. 1959. április 11-én, a Wembley Stadionban a labdarúgás történetében elsőként századszor öltötte magára a válogatott mezt, s május 28-án utolsó, 105. mérkőzésén (Anglia-Egyesült Államok 8-1) búcsúzott a nemzeti tizenegytől.

Megérdemelte a szép befejezést, mert az angol válogatott élén számos kudarcot is el kellett viselnie. A legmegrázóbb minden bizonnyal az „évszázad mérkőzésén”, 1953. november 25-én a magyar Aranycsapattól a Wembleyben elszenvedett 6-3-as vereség volt, amikor az angol válogatott történetében először hazai pályán kapott ki egy kontinentális csapattól. A találkozó elején ő fogott kezet Puskás Ferenccel, aki góllal befejezett legendás hátrahúzós cselével őt, a világ egyik legjobb hátvédjét küldte padlóra, s neki szólt a meccset közvetítő Szepesi György sokat idézett „All right, Mr. Wright!” mondása. A magyar szempontból dicsőséges meccsre később így emlékezett: „…a magyaroktól nem volt szégyen kikapni. Megvallom, el sem tudtam képzelni, hogy ilyen jók legyenek…”

Wright a fair play megtestesülése, a pályán és a pályán kívül is gentleman volt. 646 mérkőzésén sohasem kapott figyelmeztetést és egyszer sem állították ki. Az 1951-1952-es szezonban az év játékosának választották, 1959-ben megkapta a Brit Birodalom parancsnoka (CBE) érdemrendet.

Magánélete is példás volt. 1958-ban feleségül vette Joy Beverley-t, a sikeres Beverley Sisters énekegyüttes tagját, aki élete végéig társa maradt. Az első celeb-futballista titkolni akart esküvőjére 6-7 ezer kíváncsiskodó gyűlt össze…

Aktív pályafutásának befejezése után az angol ifiválogatott, majd 1962-től az Arsenal menedzsere lett, de a kezdeti sikerek után be kellett látnia, hogy nem alkalmas a feladatra. 1966-tól tévékommentátorként tartotta a kapcsolatot a focival, 1989-es nyugdíjba vonulásáig egy regionális tévécsatorna sportszerkesztőségét vezette. 1990-ben a Wolverhampton igazgatótanácsának tagja lett, 1993. december 7-én ott volt és Puskással is kezet fogott a „Farkasok” újjáépített otthona, a Molineux Stadion avatómérkőzésén, amelyre a Budapesti Honvédot hívták meg. Wrightról nevezték el a stadion három új lelátójának egyikét, később a létesítmény előtt állították fel a szobrát.

1994 elején hasnyálmirigyrákkal diagnosztizálták, a betegség 70 éves korában, 1994. szeptember 3-án végzett vele, hamvait a Molineux Stadion gyepén szórták szét. 2008-ban közkívánatra róla nevezték el a Birmingham és Wolverhampton között közlekedő, 23 kilométer hosszú Midland Metro hetedik szerelvényét, amelyet 2018-ban vontak ki a forgalomból, azóta a UKTram vállalat őrzi. 2009-ben több ezer szurkoló támogatta a labdarúgó posztumusz lovaggá ütését célzó kezdeményezést, de erre a jelenlegi szabályok szerint nincs lehetőség.

Írta a Magyar Hírlap