Junior nyíltvízi Eb: lányaink ellenállhatatlanok voltak!

Fábián Bettina csúcsfavorithoz méltó úszással, könnyedén nyerte meg a 10km-es távot a korfui junior nyíltvízi Európa-bajnokságon, míg Szimcsák Mira bronzérmes lett, Flück Nóra pedig ötödik. A fiúk sajnos kicsit eltaktikázták a versenyüket, de a váltóban még lehet javítani vasárnap.

Junior világbajnokként, felnőtt vb-érmesként, a LEN Európa Kupa egy hete megkoronázott összetett győzteseként érkezett Korfura Fábián Bettina, azaz egyértelműen a női 10km esélyesének számított. Ugyanakkor a férfiak viadala megmutatta, senki sem mehet biztosra, elvégre az olaszok favoritja, a 2022-ben Betlehem Dávid mögött az Eb-n és a vb-n is ezüstérmesként záró, idén már felnőtt EK-viadalt nyerő Pasquale Giordano még a dobogóra sem fért fel (ellenben ismét lengyel győzelem született, akárcsak 7.5 kilométeren).

Mi tagadás, a két magyar induló sem ott zárt, ahol szeretett volna – sajnos, Hambardzumyan Arshak és Gálicz László kissé eltaktikázta a versenyt, plusz akadtak olyan, a nyíltvízi műfajban „a csomag részének” számító malőrök, mint Arshaknál az első két kör megállója az etetésnél, amikor mindkétszer kiverték a kezéből a kulacsot. Emiatt az utolsó etap előtt már muszáj volt kimennie frissíteni, így viszont annyira visszaesett, hogy hiába üldözte az élbolyt, ez túlságosan felemésztette az energiáit, s végül a 8. hely jutott neki, a szemüvegével bajlódó ifjabbik Gálicz-testvér pedig 12. lett.

Hanem a lányok! Fábián Bettina korán az élre állt, két és fél körig vezetett, majd kissé elengedte a többieket, így az utolsóra csupán hatodikként fordult, mögötte a korábban szintén az élbolyban „forgolódó” Szimcsák Mirával. Mielőtt azonban bárki megrettent volna attól, hogy 7-8 másodperccel vannak lemaradva az élen haladók mögött, Bettináék felpörgették a tempót – Fábián sebességével senki sem tudott versenyre kelni, az utolsó egyenesben úgy húzott el a többiektől, hogy a végén 15 másodperces (!) előnnyel ért be elsőként.

Szimcsák és Flück óriási csatát vívott másik négy lánnyal, a panelre szinte teljesen együtt zúdultak rá, végül Mira harmadik lett (egyetlen tizeddel a spanyol Martinez mögött), míg Nóra két tizeddel szorult az ötödik helyre.

Mindez azt jelenti, hogy a magyar válogatott továbbra is fölényesen vezeti az éremtáblát 3-3 arany- és ezüstéremmel, és a látottak alapján legalábbis jogos abban reménykedni, hogy a zárónapi két váltóverseny után is gyarapszik a gyűjtemény.

Nyilatkozatok

 

Fábián Bettina, 10km, aranyérem
„Ez nem az idénynek a megkoronázása, hanem a korosztályos pályafutásomnak is. Emiatt is nagyon örülök, hogy így sikerült ez a verseny, mert egyértelműen az aranyérem volt a cél, és boldog vagyok, hogy megszereztem. Senki nem akart elöl úszni, kifelé ugyanis eléggé szembekaptuk a hullámokat, nekem is nehezemre esett az a szakasz, sokat kivett belőlem, azaz úgy voltam vele, hogy ha már nem tudtam széttépni a mezőnyt, akkor inkább tartalékolok a végére, azt ugyanis tudtam, hogy a hajrám nekem a legjobb.”

Szimcsák Mira, 10km, bronzérem

„Nagyon elégedett vagyok az éremmel – hogy egy tizedre voltam az ezüsttől, az egyáltalán nem bosszant, tavaly ugyanennyivel lettem én második, most így hozta az élet, és ez teljesen rendben van így. Próbáltam a mezőny közepén helyezkedni, hogy a végén előre mehessek, Bettiék és ugyanezt csinálták, azaz nagyon egy hullámhosszon voltunk. Azért számít különösen sokat ez az érem, mert azóta, hogy 2018-ban a legkisebbek között elkezdtem egy öt kilométeren szerzett ezüstéremmel, minden nagy korosztályos versenyen sikerült dobogón végeznem, és a lelkemnek fontos volt, hogy ez a sorozat ne szakadjon meg.”

Junior Nyíltvízi Európa-bajnokság, Korfu

10km

Férfiak: 1. Piotr Wozniak (lengyel) 1:54:17.1… 8. Hambardzumyan Arshak 1:54:39.0… 12. Gálicz László 1:59:08.8

Nők: 1. Fábián Bettina 2:04:19.9… 3. Szimcsák Mira 2:04:35.1… 5. Flück Nóra 2:04:37.0

Magyar Úszó Szövetség