
Kós Hubert úszott egy őrületes Európa-rekordot, ami minden idők második legjobb eredménye (1:52.30, mégsem volt vele boldog), Németh Nándor 100 gyorson javította meg az országos csúcsot (47.44), délelőtt pedig Sárkány Zalán 800-on úszta minden idők magyar legjobbját (7:42.34) – és a döntők még ezután jönnek. A mai finálékban Jackl Vivien 5. lett 800 gyorson, Milák Kristóf 6. 50 pillangón, akárcsak Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton.
Kós Hubert nehezen tért napirendre a történtek fölött – ahogy utóbb elmondta, annyira jól érezte magát reggel (1:56 végét lőtt be, halál lazán úszott az előfutamban, erre 1:55.3 lett), hogy abban maradt edzőjével, Bob Bowmannel, most rámehet a világrekordra.
„Én úgy vagyok vele, hogy van rá négy esélyem, ez volt az első, aztán a holnapi, utána a budapesti vb és aztán az olimpia, akkor leszek huszonöt, utána már egy ilyen rekordot nem nagyon lehet megdönteni – magyarázta Hubi. – A mai azért tűnt nagyon jónak, mert ez az egyetlen esemény, amikor elsőnek úszom a kétszáz hátat, azaz teljesen frissen megyek rá. Most már látom, hogy túl erősen kezdtem, nem kellett volna ennyire megnyomni az első százat, bár hozzáteszem, még sosem éreztem magam ennyire jól féltávnál, 57.30, amúgy brutális idő, szerintem még a középdöntőhöz is elég lehet itt százon… A harmadik ötvenen sem volt gond, úgy gondoltam, innentől tuti meglesz… És akkor az utolsó hosszra fordulva feljöttem a víz alól, és akkor ütött be egy olyan fájdalom, amit még soha az életben nem éreztem. Telibe vert a tejsav, sem edzésen, sem versenyen nem kapott el ennyire, lábam, karjaim teljesen lehaltak… A végén már tényleg az életemért küzdöttem, azaz én most úgy nézem ezt, hogy oké, örülök ennek az időnek, de ellőttem egy óriási esélyt.”
Az 1:52.30 egyébként elementáris idő: ennél csak a legendás Aaron Peirsol 1:51.92-es világrekordja a jobb, ami 2009 óta szárad érintetlenül – az amerikai zseni ugyebár cápadresszben úszta, textilben eddig Ryan Lochte 2011-es 1:52.96-ja volt a legjobb. Hubi emellett az első európai, aki valaha 1:53 alá tudott menni ezen a távon; a tavalyi, szingapúri rekordjából egyébként csaknem kilenc tizedmásodpercet tudott lefaragni, ami megint csak varázslatos fejlődés.
Természetesen messze a mezőny előtt végzett az első helyen (a délelőtt vitézkedő franciák a döntőbe sem kerültek); nagy kérdés, hogy 24 órán belül képes-e kihozni még egyszer egy ilyen úszást magából, mert az elmondása alapján egyértelmű, egy ilyen 200 hátat biológiailag-fiziológiailag nem adnak ingyen. Szerdán ráadásul már a 100 pille is felkerül az étlapjára, és utána folyamatosan jön a többi szám, azaz nagy kérdés, mit tud azokból kihozni, ha szerdán még egyszer elpusztítja magát. Igaz, jelezte, azért relatíve gyorsan tudott regenerálódni, vagyis az edzettsége tán engedi, hogy picit okosabban indítson még egy ostromot.
A másik esti csúcs Németh Nándor jóvoltából érkezett, aki újfent legszebb napjaira emlékeztető módon úszta a 100 gyorsot, és sikerült visszavennie az országos rekordot Milák Kristóftól, három századot lecsippentve a 2022 óta érvényes időből. Ez a 47.44 a negyedik helyre volt elég, ami azért mutatja a mezőny erejét (Nándi ráadásul múlt héten lázas volt, és még most is náthás, „de nem vészes”, mondta ennek kapcsán).
Kristóf is finalista, ő nehezített pályán érkezett, hiszen először az 50 pillangó döntőjében szerepelt – sajnos, most elmaradt a hétfőn felállított 22.75-ös országos csúcsától, a dobogóhoz abból kellett volna nyolc századot lenyesni, ám a fináléban ennyivel épp elmaradt tőle, ami a 6. helyre volt elég – 100-on pedig 7. idővel (47.96) került be a nyolcba.
És ha már rekordok: délelőtt is megdőlt egy, Sárkány Zalán 800 gyorson kissé szokatlan időpontban, a délelőtti előfutamokban végzett az érvényes csúccsal (7:42.34); így másodikként került a döntőbe, de ott lesz a korábbi rekorder, Rasovszky Kristóf is, aki kicsit küzdött önmagával, ám azért a táv második felén gyönyörűen feljött annyira, hogy nyolcadikként fináléba evezzen.
Ugyanezen a távon este titkon érmet reméltünk Jackl Vivientől, ám végül 5. lett – a 8:26-os időt stabilan hozza Vivi, ám saját bevallása szerint ezt a távot nem annyira érzi, mint az 1500-at, nem meri úgy elkezdeni, ami ahhoz kéne, hogy lépést tartson azokkal, akik jóval többet javulnak a fináléban az előfutamhoz képest.
Harmadik finalistánk, Szabó-Feltóthy Eszter 200 háton végül hatodikként zárt, amivel nem feltétlenül boldog – mint kifejtette, innen azért szeretne már elmozdulni, és persze azt is elérni, hogy végre egy komoly döntőben tudja megjavítani egyéni legjobbját. Tény, a 2:08.55-tel simán bronzérmes lett volna – node majd legközelebb.
Európa-bajnokság, Párizs, 2. nap, döntők
Férfiak
50m pillangó: 1. Egor Kornev (orosz) 22.52… 6. Milák Kristóf 22.84
Nők
800m gyors: 1. Simona Quadarella (olasz) 8:15.55… 5. Jackl Vivien 8:26.91
200m hát: 1. Katie Shanahan (brit) 2:06.13… 6. Szabó-Feltóthy Eszter 2:09.96
Országos csúcsok
200m hát, középdöntő: Kós Hubert 1:52.30 (Európa-csúcs)
800m gyors, előfutam: Sárkány Zalán 7:42.34
100m gyors, középdöntő: Németh Nándor 47.44
Írta a Magyar Úszó Szövetség