Érdi Mária szerint a tisztán gondolkodás az olimpiai aranyérem kulcsa

MH/ MTI
2024. április 30. kedd. 20:57

„Úgy tekintek ezekre az eredményekre, hogy még fel sem fogtam talán annyira, mert volt egy nap, amikor tényleg nagyon elérhetetlen dolognak tűnt ez számomra” – mondta a 26 éves hajós (ILCA 6) a Kossuth rádiónak.

A tavaly az év sportolójának választott Érdi Mária hangsúlyozta, nagyon-nagyon reméli, hogy összejön az érem Marseille-ben, ahol a vitorlás versenyeket rendezik, de ezt nem szabad készpénznek venni.

„Olimpiai szinten a döntéseinken múlik, ki lesz a győztes, mert mindenki gyors, mindenki fitt, azon múlik, hol rajtol el az ember, mikor fordul meg, melyik oldalát választja a pályának, hogyan helyezkedik taktikailag a többiekhez képest” – nyilatkozott az MVM SE vitorlázója. Hozzátette, az fogja megnyerni az olimpiát, aki nagyon magabiztosan tud odaállni a rajtvonalra és tisztán tud gondolkodni. Kiemelte, a hátralévő három hónapban is az a célja, hogy a „fejem rendben maradjon”.

A magyar vitorlázók eddig két érmet nyertek olimpián, a Detre-fivérek (Repülőhollandi) az 1980-as moszkvai játékokon a dobogó harmadik fokára állhattak fel, Tokióban pedig Berecz Zsombor (Finndingi) ezüstöt szerzett.

Írta a Magyar Hírlap