– Mit gondol, életében hány Csepel meccset látott?
– Nagyon, nagyon sokat. Már csak hivatalból is. És ha az edzőmérkőzéseket is hozzá veszem, aligha lehet ember, aki nálam több Csepel-meccsen volt.
– Először mikor járt a Béke téren?
– Miután a Völgy utcában laktam, a Béke tértől egy ugrásnyira. De nyilván a stadionra gondol, arra meg azt mondhatom, szinte ott születtem. A környékbeli srácokkal állandóan ott lábatlankodtunk. Emlékszem, egyszer a nagy Honvéd, Puskásék Honvédja jött, persze, tömve volt a stadion. A jegyszedők nem engedtek be, leszálltak a buszukról a honvédosok, s a Púpos, azaz Budai László megfogta a kezemet. Látta, hogy ott szerencsétlenkedik egy kissrác, hát bevitt magával, így tudtam megnézni a meccset.
– Jól tudom, hogy futballista szeretett volna lenni? Miért nem sikerült?
– Ha úgy vesszük, az is voltam egy ideig, a Csepel igazolt ifijátkosa. Sőt, még igazolt csapatkapitány is, de amikor kiöregedtem, a nagyok edzője, Preiner Kálmán azt mondta finoman, hogy ne reménykedjek, nincsenek NB I-es képességeim. Mit mondjak, összetörtem. És persze jött a katonaság, ott még próbálkoztam ugyan, de amint leszereltem, tanulnom kellett. Várt az egyetem. majd a továbbtanulás.
– Mit végzett?
– Kohómérnök lettem.
– De mit keres egy kohómérnök a futballöltözőben? Ha focizik, ha a pályán van, az rendben, az nem furcsa.
– Nem a végzettségen múlik a futball szeretete. Egy idő után először olyan mindenes, intéző lett belőlem.
– Citromszeletelés, meccskönyvkiállítás, szódavízvétel, minden, ami egy klasszikus intéző feladata.
– Igen. Nem volt számomra rangon aluli, sőt. Sőt szerencsém volt, hiszen ott lehettem a változatlanul a labda körül. És egy életre ott is ragadtam. Edzéseken időnként beszálltam még focizni, aztán egy idő után ez elmaradt.
– Volt intéző, technikai vezető, technikai igazgató, elnök? Melyik posztot szerette a legjobban.
– A technikai vezetőit, bár némileg talán picit több, ez az intéző előkelőbb változata. Ez volt a legösszetettebb feladat, és ott lehetett a legjobban segíteni mind a csapatnak, mind az edzőknek és játékosoknak. Sőt, még a szurkolótábornak is.
– A szurkolókat hogyan segítette?
– Például jegyekkel. Technikai vezetőként talán szélesebb volt a feladatköröm, de ezzel bővebbek a lehetőségeim is.
– Egyébként meg járta a pályákat meg a grundokat, figyelte a tehetségeket? Volt felfedezettje?
– Hogyne. Több gyereket is a klubhoz hoztam, de a nagyokhoz én nem igazoltam játékost. Bár a papírmunkát én végeztem. Megesett ugyan, én fedeztem fel kisebb csapatban focistát, mint például Katzenbach Imrét a Soltvadkerten. Szerettem volna a Csepelhez leigazolni, azonban az MTK megelőzött. Sajnáltam nagyon, bár azért ez annyit jelzett, hogy volt szemem, meg még talán ma is van a játékhoz.
– Mérnökként nem is dolgozott?
– Dehogynem. Az egyetem után a Csepel Vas- és Fémműveknél helyezkedtem, s mivel változatlanul közel laktam a pályához, állandóan ott lógtam. Majd átkerültem az Oktatási Intézethez, és akkor bekapcsolódtam az utánpótlás-nevelésbe. Társadalmi munkában. Amikor a barátom, a korábbi kiváló csatár, Losonczi Flórián elnökhelyettes lett, rám esett a választása, hívott, hogy legyek a csapat technikai vezetője.
– Gondolom, örömmel vállalta.
– Igen. És Flórival aztán egészen a haláláig, együtt dolgoztam.
– És hány edző munkáját segítette az idők folyamán?
– Na, ezt sem tudom megmondani, kellene némi idő, amíg összeszámolom. Arra kapásból megmondhatom, hogy az utánpótlásnál Gere Józsefre, Preiner Kálmánra és Maár Jánosra emlékszem szívesen, míg a nagyoktól Puskás Lajos, Gelei József, Maár János, Tajti József és Varga István nevét említeném.
– Ki volt a legjobb közülük?
– Ezt nem tudom eldönteni, hiszen mindenkinek más-más szemlélete és erénye volt, így aztán nehezen hasonlíthatók össze egymással. Emberileg Gelei József állt hozzám a legközelebb.
– A játékosok között bizonyára volt kedvence?
– Hogyne. A Csepel bajnokcsapatából Mednyánszky, Takács, Kleibán és Povázsai, a nyolcvanhárom utáni csapatból pedig Szieben, Csucsánszky, Kelemen és szegény Tulipán Misi. Bizonyára emlékszik rá, Misi igen korán, törökországi légiósként halt meg. Jaj, el ne felejtsem Gálhidi Gyurit és Elekes Józsit, a bírók közül meg Nagy Miklóst és Váner Lászlót. És még két kollégát, azaz technikai vezetőt is szeretnék megemlíteni: az újpesti Balajcza Tibort és a győri Horváth Bélát.
– Úgy tudom, a Csepel utolsó bajnoki aranyánál még nem dolgozott a csapatnál.
– Jól tudja, még nagyon fiatal voltam. Utoljára ötvenkilencben voltunk bajnokok, mármint az NB I.-ben, de még ma is el tudom mondani, a bajnokcsapat összeállítását.
– Közös ismerősöktől hallottam, hogy mostanság kicsit elkalandozott a futballtól, önkormányzati képviselő is volt. Hogyan állt a mindenkivel barátságos Vincze Miklósnak a politika?
– Ezt talán mások tudnák megmondani, hiszen én, alkatomból kifolyólag, mindenkivel igyekeztem szót érteni. A másik tábor embereivel is. Többségi felkérés, választás alapján, úgy érzem, sikeres hat évet töltöttem Csepelen az MDF politikusaként. Bár megjegyzem, nem váltottam meg a világot, ugyanakkor igaz az a mondás: a hála nem politikai kategória.
– Gondolom, most nagyon várja már a bajnoki címet, bár a BLSZ-ben való szereplés kicsit méltatlan a klub múltjához.
– Igen, valóban mélyre esett a csapat, és ez mélységes szomorúsággal tölt el. Szerencsére most az első helyen van, Zsivóczky Gyula jó munkát végez. Úgy néz ki, hogy meg is nyeri a bajnokságot, ám utána még osztályozót kell játszania. Oda-visszavágós alapon, az egyik NB III-as kiesővel. Csak akkor dől el, hogy megkezdi-e végre a visszakapaszkodást.
– Ön szerint innen még vezet visszaút az élvonalba?
– Nem tudom, bár a négy bajnoki arany erre kötelezné a klubot. De én ezt már, sajnos, nem fogom megélni.
– Jár még egyáltalán meccsekre?
– Nagyon ritkán igen. A mérkőzéseket általában a tévében nézem, csak a csepeli mérkőzésekre ballagok ki a pályára.
– Mi kell hozzá?
– A csillagok kedvező állásától kezdve, ezernyi minden. Jó szakmai vezetés, megfelelően felkészített játékosok, egy-két csillogó tehetség, lelkes szurkolótábor, elkötelezett anyagi háttértámogatás, olyan pályaviszonyok, melyek a kor követelményeinek megfelelnek. Nem tudom, hogy mindez összejön-e még egyszer Csepelen, persze ettől még egy pici bajnoki aranynak is lehet örülni.
Írta a Magyar Hírlap
