Vizes vb – Szilágyi Dorottya szerint felkészültek az ausztrálokra

MH/MTI
2024. február 7. szerda. 18:35

„Mindenképpen egy fontos mérkőzés lesz. Ebből fogjuk igazán felmérni, hol is tartunk. Az ausztrálok hasonló stílusban játszanak, mint az új-zélandiak, csak magasabb színvonalon. Erősek, gyorsak elég nagy lányokról van szó. Felkészültnek érzem magunkat” – nyilatkozott az M4 Sportnak Szilágyi, aki gyerekként Ausztráliában élt családjával, és tagja volt az U16-os ausztrál válogatottnak is a Pan Pacific játékokon.

„A védekezésünk volt eddig gyengébb. Az elmúlt hetek arról szóltak, hogy a blokkjaink, a dinamikánk védekezésben helyreálljon. Azt érzem, ez sikerült, a kapusok és mi is jobban állunk már hátul. Ha a szívünk ott lesz védekezésben, akkor nem jelenthet problémát Ausztrália” – tette hozzá a 27 éves, olimpiai bronzérmes pólós, akit 2012-ben a szigetországból éppen a jelenlegi szövetségi kapitány, Mihók Attila „csábított” vissza Dunaújvárosba.

Szilágyi elmondta, úgy érzik, most „nagyon jó minden a csapat körül” és egy győzelem plusz erőt is adna az együttesnek, melynek az utolsó lehetősége ezen a világbajnokságon nyílik arra, hogy megszerezze az olimpiai kvótát.

A Magyarország–Ausztrália-találkozót csütörtökön 11.30-kor rendezik, a mérkőzést az M4 Sport élőben közvetíti.

Írta a Magyar Hírlap