Galambos Péter: erős évet zárt a hazai kick-box

Megtartotta évi rendes közgyűlését a Magyar Kick-box Szakszövetség, amelyen a megjelentek meghallgathatták a szakágvezetők és a szövetség irányítóinak értékelését. Galambos Péter elnök szerint erős éven van túl a magyar kick-box, amelyet csak további kemény munkával lehet csak túlszárnyalni. A 2024-es esztendő legnagyobb kihívásainak egyike egy hazai rendezésű utánpótlás világbajnokság lesz, amelyet augusztus végén rendeznek meg Budapesten.

A fővárosban, a BOK csarnok egyik termében rendezte meg az MKBSZ a 2023-as évet lezáró, illetve és 2024-est előkészítő közgyűlését. Beszámolójában Galambos Péter a magyar kick-box szempontjából erős évnek értékelte a tavalyit.

“Több multisport esemény is jutott 2023-ra. Így a kick-box történetében első ízben ott volt az Európa Játékokon, de sor került a Küzdősportok Világjátékára is, és még ide lehet számítani a egyetemi Európa-bajnokságot is. Ezek mindegyikén született magyar aranyérem, és mellettük több más színű érmet is nyertek a versenyzőink. Emellett kiemelkedően teljesítettek a sportolóink a felnőtt világbajnokságon és az utánpótlás Eb-n is. Olyan évet zártunk, amelyet nehéz lesz megismételni vagy felülmúlni, de természetesen törekszünk majd rá. Az biztos, hogy sokat kell dolgozni érte” – értékelte az elmúlt esztendőt a szövetség vezetője.

„Az idén megpróbálunk újra egy nagyot dobni” – tért át az előttünk álló időszakra Galambos Péter, utalva arra, hogy a hagyományos júniusi magyarországi világkupát követően 2024 augusztusában korosztályos világbajnokságnak ad otthont hazánk.

“Nem lesz könnyű dolgunk, hiszen amint túl vagyunk a júniusi világkupán, egyből neki kell veselkedni a vb-nek” – jelentette ki a sportvezető. Arra is kitért, hogy a felnőttekre ősszel Európa-bajnokság vár, az idei egyetemi Eb-t pedig történetesen két magyarországi város, Miskolc és Debrecen rendezi majd, és egy-egy sportág szervezési feladatai az adott sportág hazai szövetségére is hárulnak.

„Nem fogunk az idén sem unatkozni” – összegzett Galambos Péter.

A közgyűlésen beszámolójukban a szakágvezetők – Csikós Péter (pointfighting), Juhász Gábor (ringes szakágak), Olasz Attila (light-contact, kick-light) és Puravecz Péter (formagyakorlat) – is értékelték a tavalyi évet, és a tapasztaltak alapján olyan következtetéseket vontak le, amelyek elősegíthetik a további fejlődést. Emellett a résztvevők a szövetségi tagsági díj változásáról, továbbá fontos versenyrendezési szabályokról is döntöttek, valamint elfogadták a 2024-re vonatkozó versenynaptárt. 

Sportbanya.hu