Gulácsi Péter: Ezt nehéz megemészteni

MH/MTI
2023. november 1. szerda. 11:02
Frissítve: 2023. november 1. 11:14

Az elmúlt két szezonban kupagyőztes lipcseiek 1–0-ra kikaptak a VfL Wolfsburg otthonában, a kapus végigvédte a találkozót, a másik magyar légiós, a sérülése után gyógyuló Willi Orbán viszont még nem szerepelt. A vendégek Yussuf Poulsen kiállítása miatt az 56. perctől emberhátrányban futballoztak.

„Tudtuk, hogy nehéz meccs lesz” – kezdte visszatekintését Gulácsi a Leipzig honlapján. „A Wolfsburg remekül védekezett, nem tudtunk sok helyzetet kidolgozni. Mi irányítottuk a játékot még akkor is, amikor tíz emberre fogyatkoztunk, de nem tudtunk elég helyet kialakítani a veszélyes támadásokhoz.”

A hálóőr – aki csaknem egyéves kihagyás után fokozatosan jut egyre több lehetőséghez – kiemelte, rendkívül csalódottak, mivel tudják, hogy milyen jó érzés kupadöntőt vívni.

„Az utóbbi öt évben négyszer jutottunk be a berlini fináléba, úgyhogy ezt most nagyon nehéz lesz megemészteni” – tette hozzá Gulácsi.

A Leipzig legközelebb szombaton délután lép pályára, amikor a Bundesliga 10. fordulójában Mainzba látogat.

Írta a Magyar Hírlap