Emléktáblát állított az FTC a kilencszeres világbajnok tekéző, Csányi Béla tiszteletére

MH/MTI
2023. október 31. kedd. 17:26

Az Elek Aréna alagsorában található tekepályánál megtartott kedd délelőtti emléktábla-avatón elsőként a kiváló sportoló tanítványa, az FTC tekeszakosztályának jelenlegi vezetője, Mátraházi István elevenítette fel Csányi Béla sportolói és edzői pályafutását. Kiemelte, hogy az 1950-ben született tekéző a szegedi Sánta Kocsmából indulva jutott el a világ tetejére. Emlékeztetett rá, hogy Csányi 1989-ig bezárólag több mint két évtizeden át volt a Ferencváros versenyzője, és ezalatt összesen 39 magyar és kilenc világbajnoki címet szerzett. Sportága legkiválóbbjai közé tartozott, így nem véletlen, hogy 2000-ben beválasztották a 20. század legjobb magyar sportolói közé, majd 2015-ben elsőként került be a nemzetközi szövetség (NBC) által alapított Halhatatlanok Klubjába. 2016-tól egészen a haláláig magyar szövetségi kapitányként dolgozott, és az utódainak rengeteg tapasztalatot adott át.

Nyíri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke beszédében úgy fogalmazott, hogy Csányi Béla egyszerre volt a tekézés Cristiano Ronaldója és Lionel Messije. Felidézte, hogy miután 1989-ben Németországba igazolt, a Bamberg játékosaként 25 év alatt tíz német bajnoki címet is nyert. Edzőként szintén sikeres volt, 2009-ben így is BL-győztes tudott lenni. Hozzátette: Csányi versenyzőként és edzőként egyaránt olyan életutat futott be, amelyet feltételek nélkül lehet követni. A klub legnagyobb olyan alakjai közé tartozott, akik a jövőre 125 éves Ferencvárost az ország legeredményesebb egyesületévé tették, ezért örökké büszkék lesznek rá – emelte ki.

Az emléktáblát Nyíri Zoltán és Csányi Béla özvegye együtt leplezte le.

Írta a Magyar Hírlap