
Azok után, amin átment, az úszóviadal utolsó napján, 200 gyorson szerzett ezüstérem valóban fehér arany Pápai Olivér számára, aki lázas betegségét leküzdve állt végül oda a rajthoz s lett második Dakarban, az ifjúsági olimpián.
Tagadhatatlan, hogy a teljesen új szisztémában, meghívásos alapon rendezett ifjúsági olimpiai úszóversenyen Pápai Olivértől érmeket reméltünk, elvégre akit 16 évesen csak Leon Marchand tudott 400 gyorson megelőzni a felnőttek között a párizsi Európa-bajnokságon, annak a saját korosztályában aligha akad komoly ellenfele.
Gondoltuk a dakari rajt előtt, meg persze látva, milyen aprólékos és komoly felkészülést csináltak végig többek között Sukorón edzőjével, Petrov Árpáddal.
Ménkű nagy felkiáltójel ugyanakkor minden versenyző számára, hogy a legnagyobb odaadással végigcsinált felkészülést is keresztülhúzhatja egyetlen nyamvadt vírus – no és olyan külső körülmények, amelyekre alapból nem készül egy úszóversenyző.
Mint Dakarban a vízhőmérséklet: ez persze valahol az előkészületeket ellenőrzők kritikája is, hogy azért tudható, Afrikában még ekkortájt is forróság van (nem véletlenül tolták el mostanra az eseményt), azaz ha nyitott medencében rendeznek versenyt, akkor ott legalábbis komolyabb hangsúlyt kéne fektetni a víz hűtésére.
Ezt nem igazán sikerült megugrani, elvégre 31 fokos víz várta a mezőnyt, ami felugrott 32-33-ra is, így Olivér egyik száma is ugrott, elvégre nem akartak kockáztatni az illetékesek, és kivették a 800 gyorsot a nyitónap programjából (lásd még: nyíltvízi úszásban 31 fokos víznél már nem engedik el a rajtot).
És bár érthető a diverzitás örve alatt Afrikába vinni egy olimpiát, még ha ifi is, azért az, hogy az olimpiai falu és az uszoda között naponta kétszer két órát kell utazni (busz-vonat-busz kombóval), ráadásul a sportolók szobáiban egyáltalán nem volt légkondi, azaz aki tudott, annak este 32 fokban kellett elaludnia…
Mondjuk úgy, Afrikában távol voltak az ideálistól a körülmények, bár tény, ez végül is egy korosztályos viadal, amit azért találtak ki, hogy a tiniknek jusson valamiféle ízelítő az ötkarikás élményből, miáltal még inkább eljegyzik magukat az olimpiai eszményekkel (még a 32 fokos vízben tempózva is…).
Ez igazából működött is volna mind Olivér, mind Tamás Rebeka esetében – ám hiába volt minden elővigyázatosság, maszk, kézfertőtlenítés, pulcsi a légkondiban a buszon és a vonaton, mivel együtt utaztak az önkéntesekkel, meg a többi fiatal sportolóval, folyamatos ostrom alatt állt a résztvevők immunrendszere.
Olivéré pedig behorpadt a második napon, láz terítette le, így azok után, hogy a 800-at „kihúzták alóla”, a 400-ról őt kellett kihúzni. „A szívizomgyulladás kockázata nem lenne megnyugtató opció” – jegyezte meg annak kapcsán Árpi, hogy felvetődött-e: azért ilyen állapotban is bevállalják-e az indulást.
Ha valami, ez nagyon fájt, elvégre a szaúdi győztes Alrahmouni 3.5 másodperccel gyengébb idővel lett első ahhoz képest, amennyivel Olivér ért be másodikként a felnőtt Eb-n augusztusban.
Maradt a remény, hogy az utolsó napra valamelyest rendbejön a győriek ifjú klasszisa – és végül két láztalan, bár azért gyengélkedéssel telt nap után végül úgy döntöttek Petrov Árpáddal, ha már végigedzették az őszt, akkor legalább 200-on odaáll Oli a rajtkőre.
Második idővel, simán bejutott a döntőbe, ahol aztán elég biztos kézzel húzta be az ezüstérmet – az orosz Toropkin megszorongatására nemigen volt esélye; legalábbis ebben az állapotban, elvégre riválisa 1:47.79-cel nyert, ami négy tizeddel gyengébb, mint amit Pápai úszott a müncheni junior Eb-n júliusban.
„Ez a verseny nehézkesen indult és úgy is ért véget, közben pedig elég sokat tanultam magamról – kezdte összegzését Olivér. – Bár az egyéni legjobbamtól bőven elmaradtam, teljesen büszke vagyok magamra ahhoz képest, hol voltam még néhány nappal ezelőtt. Szerintem ez az 1:48.4 csodás idő, a Jóisten megszánt engem erővel és bátorsággal, így tudtam ezt elérni. Tegnap végig gondoltam, mit tudok befolyásolni és mit nem, és úgy voltam vele, amit tudok, azt teljes erővel megcsinálom.”
Ennek kapcsán még említsük meg, hogy klubja, az UNI Győr Olivér esetében hagyományosnak mondható bibliai idézettel tisztelgett az ifjú klasszis teljesítménye előtt, melyet Pál apostol leveleiben olvashatunk:
„A megpróbáltatás szüli az állhatatosságot, az állhatatosság a kipróbáltságot, a kipróbáltság a reménységet.”
A klub másik üdvöskéje, Tamás Rebeka az első két nap remekelt, előbb 200 háton (5. hely), majd 100 gyorson (7. hely) sikerült kiharcolni a döntőt, a másik két számban (100 és 50 háton) ez már nem sikerült, ám ettől függetlenül Rebeka csodálatos élményekkel lett gazdagabb Dakarban.
Írta a Magyar Úszó Szövetség