Vas Blanka ötödik Benidormban

MH/MTI
2025. január 19. vasárnap. 15:06
Frissítve: 2025. január 19. 15:08

Jól kapta el a rajtot a 23 esztendős magyar bringás, hamar az ötödik-hatodik hely környékén haladt, kisvártatva pedig már a negyedik helyen tempózott a homokos részeket, lépcsőket is tartalmazó napsütéses spanyolországi viadalon. Vas a második kör elején két helyet előrelépve már második is volt, és okosan helyezkedve folyamatosan az első négyben maradt, ekkor még jelentős méretű csoport tekert együtt. A hatkörös verseny derekán a világ- és Európa-bajnok Fem van Empel szélárnyékában haladt Vas, majd három világbajnok hollanddal együtt elszakadt mezőnytől. A négyfős bolyról először Ceylin del Carmen Alvarado szakadt le, az utolsó körhöz közelítve a kissé kiengedő hármasukra többen is felzárkóztak. A kör elején Vas – aki december végén a franciaországi Besanconban harmadik lett – rövid ideig a második pozícióban is volt, ám végül elfáradt és kiengedve a csoportja végén ért célba ötödikként, ezt a helyet szerezte meg egy évvel korábban is.

Öccse, a felnőtt magyar bajnok Vas Barnabás 16. lett az U23-as férfi versenyben.

A vk-sorozat jövő hét szombaton a belgiumi Maasmachelenben folytatódik, majd vasárnap a hollandiai Hoogerheidében zárul. Vas az összetettben az ötödik helyről várja a vk-finálét.

Eredmény (a vk eredményközlője alapján): 1. Fem van Empel (holland, Visma-Lease a Bike) 47:54 perc, 2. Lucinda Brand (holland, Baloise Glowi Lions) azonos idővel, 3. Marie Schreiber (luxemburgi, SD Worx-Protime) 2 másodperc hátrány, 4. Marianne Vos (holland, Visma-Lease a Bike) 4 mp h., 5. Vas Blanka (SD Worx-Protime) 13 mp h.

Írta a Magyar Hírlap