
SM
2025. január 19. vasárnap. 12:28
Frissítve: 2025. január 19. 12:39
A bergamói rangadót a 2–2-es állás után a belga Romelu Lukaku döntötte el a 78. percben egy remek fejessel. Antonio Conte vezetőedző csapata zsinórban a hatodik meccsét nyerte meg a Serie A-ban, és hat ponttal vezet a két mérkőzéssel kevesebbet játszó címvédő Internazionale előtt.
Több ezer nápolyi szurkoló várta hajnali három órakor a repülőtérén a Bergamóból hazatérő csapatot, amelyet tűzijátékkal köszöntöttek. Az ünneplés kissé korainak tűnik, mert még a szezon majdnem fele még hátravan.
A torinói rangadót Samuel Mbangula és Timothy Weah góljaival a Juventus nyerte az AC Milan ellen. A Juventus – amely 2019 óta először győzte le milánói riválisát hazai pályán – a Serie A-ban egyedüliként továbbra is veretlen.
„Kiváló meccset játszottunk, ezek a srácok fejlődnek, és mindennapi munkájuknak köszönhetően. A legutóbbi meccsen, az Atalanta ellen technikai hibákat követtünk el, ami önbizalmat adott az ellenfélnek. A Milan ellen sokkal kevesebbet hibáztunk, kiváló minőségben játszottunk, és ez fontos egy olyan csapattal szemben, amelyik veszélyesen támad és jól védekezik. Gratulálok a gólszerző Samuel Mbangulának, aki minden játékhelyzetben sokat segít, mindig elérhető, és nagyon sokat tett a győzelemért” – nyilatkozta Thiago Motta, a Juventus vezetőedzője.
Serie A, 21. forduló: Atalanta–Napoli 2–3 (1–2), Bologna–Monza 3–1 (2–1)
Juventus–AC Milan 2–0 (0–0), AS Roma–Genoa 3–1 (1–1)
Vasárnap játsszák: Fiorentina–Torino 12.30, Cagliari–Lecce 15.00, Parma–Venezia 15.00, Verona–Lazio 18.00, Internazionale–Empoli 20.45
Hétfőn játsszák: Como–Udinese 20.45
Az állás:
1. SSC Napoli 21 35–14 50 pont
2. Internazionale 19 48–17 44
3. Atalanta 21 46–24 43
4. Juventus 21 34–17 37
5. Lazio 20 34–28 36
6. Bologna 20 32–26 33
7. Fiorentina 19 32–20 32
8. AC Milan 20 29–21 31
9. AS Roma 21 31–27 27
10. Udinese 20 23–28 26
11. Genoa 21 18–30 23
12. Torino 20 20–25 22
13. Lecce 20 14–32 20
14. Empoli 20 19–25 20
15. Parma 20 25–35 19
16. Como 20 22–33 19
17. Hellas Verona 20 24–44 19
18. Cagliari 20 19–33 18
19. Venezia 20 18–33 14
20. Monza 21 20–31 13
Írta a Magyar Hírlap