Rekordszámú nevezés

Magyar János a Hungaroring után a Red Bull Ringen folytatja a 2018-as szezont. A forma autós magyar bajnok a tavalyi évhez hasonlóan a magyar bajnokság mellett az FIA által elismert Közép Európai Zónabajnokságban és az ESET kupában is rajthoz áll. A szezon első hétvégéjén a Hungaroringen 27 fős mezőnyben versenyezhetett, ahol az első futamon az […]

The post Rekordszámú nevezés appeared first on xlsport.hu.

Tovább

Az év egyik legrangosabb kick-box versenye lesz Budapesten a hétvégén

Az év egyik legrangosabb kick-box világversenyét rendezik péntektől vasárnapig Budapesten. A 24. Magyar Kick-box Világkupán hazai részről a tavaly őszi budapesti vb diadalainak a megismétlése a cél. A szövetség emellett a „tömegesítést” tűzte ki feladatul maga elé: hogy a sportágat űzők létszáma elérje a 10 ezer főt. A legújabb sportdiplomáciai siker, hogy Magyarország elnyerte a 2019-es utánpótlás Eb megrendezését.

 

A BOK Sportcsarnokbeli verseny az esztendő legnagyobb létszámú és legrangosabb világkupája lesz, ráadásul mivel idén a felnőtteknek „csak” Európa-bajnokságot rendeznek, így gyakorlatilag az év legjelentősebb megmérettetése is egyben. A világkupán a szakvezetés hasonlóan jó eredményeket vár, mint a fantasztikus sikerű novemberi világbajnokságon.

 

„Nem lesz könnyű, mert ugyanúgy itt lesz a világelit, csak még nehezebb lesz nyerni, mert kategóriánként nemcsak egy versenyző indulhat egy országból, így az erős kick-box nemzetekből több klasszissal is szembekerülhetnek a mieink.” – mondta Galambos Péter, a Magyar Kick-box Szakszövetség elnöke.

 

Az elmúlt időszak felkészülési viadalai azt bizonyítják, hogy a válogatottjaink jó formában vannak. A tavalyi vb legeredményesebb kick-boxosa, Veres Roland például mind a nyolc idei versenyén megnyerte a királykategóriának számító Grand Champion versenyszámot!

 

A világkupán pénteken mindhárom ringes szabályrendszerben – full-contact, low-kick és K1 – elkezdődnek a három napon át tartó küzdelmek, a tatamikon pedig a csapatversenyek mellett a kezdőbbek és a veteránok kapnak lehetőséget. Szombaton bekapcsolódnak a pointfighting szakág legjobbjai és a zenés formagyakorlat versenyzői is. A vasárnapi zárónapon pedig már tatamira lépnek a light-contact és a kick-light indulói is.

 

A verseny egyik különlegessége, hogy a női egyenjogúság jegyében a WAKO kick-box világszervezet fennállása óta most először egyenlő lesz a férfiak és a nők díjazása.

 

10 ezer főre duzzasztanák a létszámot

 

A „tömegesítés” lett az egyik kulcsszó az elmúlt időszakban az MKBSZ háza táján. A szövetség ugyanis a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években – vázolta Király István alelnök, aki egyben az európai szervezet első alelnöke.

 

„A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk.” – jelentette ki Király István.

 

Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

 

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát. A fiatalok kontinensviadalának is főpróbájául szolgál a Világkupa, ahol az érintett korosztályokban is lesznek küzdelmek.

 

Az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a 2017-es világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály – kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így a különböző szakágakban összességében többezer fős gigamezőny várható.

 

A 2019-es utánpótlás Eb-t Győrben rendezik jövő augusztus végén.

Tovább

A DTM-legenda is elismerte Keszthelyi Vivien teljesítményét

Hatalmas megtiszteltetés érte Hockenheimben bő egy hete Keszthelyi Vivient, ugyanis a német túraautó-bajnokság, azaz a DTM egyik legendás alakja, Ellen Lohr személyesen gratulált neki azt követően, hogy az Audi R8 LMS Cup nyitóhétvégéjének mindkét futamán a harmadik helyen ért célba.

“Mindkétszer, miután begurultunk a díjátadóra, odajött hozzám, elismerően beszélt a teljesítményemről, és sok sikert kívánt a jövőre nézve. Ez több szempontból is fantasztikus érzés számomra, hiszen ő egy igazi példakép, ráadásul úgymond az egyik nagy riválishoz, a Mercedes-családhoz tartozik, mégis teljes szívből gratulált nekem” – elevenítette fel a közelmúlt eseményeit a 17 éves magyar pilóta, aki a világ legfiatalabb női versenyzőjeként élete első GT-kategóriás futamait követően állhatott dobogóra. Az 53 éves Ellen Lohr mindmáig az egyetlen női pilóta, aki futamot tudott nyerni a DTM-ben, 1992. május 24-én Hockenheimben diadalmaskodott.

A magyar versenyző teljesítményét a német autógyár is elismerte, Chris Reinke, az Audi Sport vezetője mindkét futam előtt a rajtrácson látta el tanácsaival Keszthelyi Vivient, aki nemzetközi mezőnyben ért el kiváló teljesítményt.

A mezőny a hétvégén a Lausitzringen rajtol majd el, az összetett pontversenyt jelenleg az a Kris Heidorn vezet, aki tízéves rutinnal rendelkezik hasonló szériákban, hisz többek között a Porsche világkupában, illetve az ADAC GT Mastersben is versenyzett. Keszthelyi Vivien az összetettben is harmadik, hátránya mindössze két pont a lengyel Bartosz Paziewskivel szemben.

A lausitzringi hétvégét követően újabb két hét szünet következik, majd a Hungaroringen folytatódik a sorozat. A mogyoródi futam Keszthelyi Vivien számára természetesen különleges lesz, ugyanis hosszú idő után szerepelhet újra magyar közönség előtt. Ebből az alkalomból csapata több meglepetéssel is készül majd a magyar rajongók számára. (VRS Sport Group)

Tovább

Táncsport – Ötödik lett a magyar bajnok a hazai rendezésű Eb-n!

Andrea Silvestri és Váradi Martina pontszerző lett a hazai rendezésű Európa-bajnokságon. A magyar bajnok a 63 párost felvonultató mezőnyben bejutott a hatos döntőbe, és végül ötödik lett a Latintáncok Európa-bajnokságán, amelynek idén Debrecen adott otthont.

 

 A Silvestri-Váradi párosnak ez a legjobb Európa-bajnoki helyezése. A duó egyébként a több ezer párost nyilvántartó világranglistán is az ötödik helyet foglalja el.

A Főnix Csarnokban megrendezett kontinensbajnokságon az orosz Armen Tsaturyan, Svetlana Gudyno kettős szerezte meg az aranyérmet, a német színekben versenyző Marius-Andrei Balan és Khrystyna Moshenska, valamint az ugyancsak német Timur Imametdinov, Nina Bezzubova páros előtt.

A Nemzetközi Táncsport Szövetség (WDSF) szabályrendszere szerint minden országból két párosnak van lehetősége kvalifikálnia magát az Európa-bajnokságra. Idén Váradi Martináékon kívül a Hidi Balázs, Kis Violetta kettős lépett parkettre magyar színekben a kontinensbajnokságon, és végül a 21. helyet szerezte meg.

Tovább

Sporttörténelmi sikerek a karate Eb-n

Két dobogós helyezéssel zárták a magyar versenyzők a Novi Sadban rendezett karate Európa-bajnokságot. A 2020-as tokiói olimpiai bemutatkozásra készülő sportág kontinensviadalán a 75 kg-ban Hárspataki Gábor ezüstérmet nyert, a 67 kilósok küzdelmében Tadissi Martial harmadik lett. Az első ízben megrendezett para-karate Eb-n Csatári János a második helyet szerezte meg.



Sporttörténelmi sikereket hozott a 2018-as kontinensbajnokság a mieink számára. Korábban ugyanis még soha nem fordult elő, hogy magyar karatés Európa-bajnoki döntőt vívhasson, bronznál fényesebb érmet egyetlen versenyzőnk sem nyert. Hárspataki Gábor azonban a 75 kg-osok között négy győzelemmel bekerült a döntőbe, ráadásul úgy, hogy ellenfelei pontot sem tudtak csinálni rajta. Az MTK klasszisa a fináléban is jól küzdött, de ez nem volt elég az elmúlt másfél évtized kimagaslóan legjobb karate versenyzője, az azeri Agajev ellen. A korábbi tízszeres Európa-bajnok 2-1-re győzött, Hárspataki azonban – a múlt évi bronzérem után – Szerbiában is bizonyította, hogy súlycsoportjában a legjobbak közé tartozik.

"Szomorú vagyok és örülök is egyszerre. Szomorú azért, mert nem sikerült nyernem. Annak viszont örülök, hogy sporttörténelmet írtam a döntőbe jutásommal. És úgy érzem, hogy lesz majd ez még jobb is. Márcsak azért is, mert korábban voltam kilencedik, majd hetedik, ötödik, tavaly pedig harmadik az Eb-n, és most második. Remélem, ez a tendencia folytatódni fog. Ezúton is köszönöm mindenkinek, akinek része volt abban, hogy ez a csodálatos eredmény összejött" – nyilatkozta a döntőt követően Hárspataki Gábor.

A 2013-as, öt bronzérmet hozott budapesti Eb-t leszámítva arra sem volt példa korábban, hogy sportolóink egynél több érmet szerezzenek karate Európa-bajnokságon. Novi Sadban viszont Hárspatakin kívül Tadissi Martial is dobogóra állhatott. Az UTE versenyzője a 67-kg-ban szintén úgy jutott el a bronzmérkőzés lehetőségéig, hogy ellenfelei egyetlen pontot sem értek el vele szemben, az elődöntőben is csak 0-0-ás eredményt követően, bírói döntéssel kapott ki a későbbi győztes török Uygurtól. A harmadik helyért aztán korábbi vb-ezüstérmes karatésunk meggyőző teljesítménnyel 4-2-re verte az olasz Marescát, ezzel immár harmadszor állhatott kontinensviadalon a dobogó harmadik fokára.

A válogatott eredménye biztató a rövidesen kezdődő olimpiai kvalifikációs sorozat előtt.

Az 53. Karate Európa-bajnokság keretein belül első ízben rendeztek Eb-t a para-karatésok számára. A 2024-es paralimpiára pályázó sportág rangos megmérettetésén a tanulásban akadályozott férfiak mezőnyében Csatári János a selejtezőkből bejutott a döntőbe, és végeredményben - akárcsak a 2016-os linzi világbajnokságon - a második helyet szerezte meg: így ő lett hazánk első para-karate Eb-érmese. 

Tovább

Staicu Simona az Eb-re hajt

Sporttörténelmi kontinensbajnokságra készül a Terep-Akadályfutó Szövetség

Staicu Simona elindult a terep-akadályfutó Európa-bajnoki selejtezőin. A klasszis célja, hogy kijusson a dániai – magyar szempontból – sporttörténelmi kontinensbajnokságra. A Terep-Akadályfutó Szövetség (TEFUTSZ) 2017-es megalakulása után ugyanis ez lesz az első olyan Európa-bajnokság, amelyre a szervezet magyar versenyzőket delegálhat.

 

Staicu Simona a több mint 30 éves sportpályafutása során kimagasló eredményeket ért el futóként. Többek között junior világbajnoki címmel, 29 magyar bajnoki elsőséggel, 23 román bajnoki címmel büszkélkedhet. Tagja volt a Magyar Olimpiai Csapatnak 2004-ben, Athénban ugyanis maratont futott. Háromszor nyert Jungfrau Marathont, egyszer Two Oceans Marathont, és háromszor ért célba a Pistoia-Abetone ultramartonon, nem beszélve a haza nagy futóversenyekről, ahol rendszerint dobogós helyezéseket ért el.

„Tavaly jött az ötlet, hogy elindulnék terep-akadályfutó viadalokon is, közben megalakult a sportág szövetsége is, így elkezdtem a felkészülést. Nagyon nem áll távol tőlem a sportág, hiszen iskolásként rendszeresen indultam katonai és tűzoltóversenyeken, ahol akadályokat kellett megmászni, bízom benne, hogy sikerül megszereznem az indulási jogot” – nyilatkozta Staicu Simona.

A TEFUTSZ a hazai versenyeken elért eredményeket összesítve, május végén dönt arról, hogy ki, vagy kik indulhatnak a június 29-i Európa-bajnokságon. Az esbjergi kontinensbajnokságon a tervek szerint a nők és a férfiak között is lesz magyar. Az Eb-n 3, 8 és 15 kilométeres távokon rendeznek versenyt.

A Terep-Akadályfutó Szövetség 2017-ben alakult, és az a célja, hogy a terep-akadályfutást minél népszerűbbé tegye. A szövetség egyébként rekordidő alatt érte el, hogy nemzetközileg is elismerjék: idén ugyanis az OCR Világszövetség (FISO) tagja lett a TEFUTSZ.

Tovább

Barka Emese: A szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…

Már a vb-re koncentrál a kaszpijszki bronzérmes

 

Barka Emese a folytonos küzdelem megszállottja. Az 57 kilogrammos birkózó egy bronzéremmel zárta az oroszországi Európa-bajnokságot, de számára az év főversenye a budapesti világbajnokság lesz. Nem tervez hosszú nyaralást, csak egy rövid olaszországi kikapcsolódásban lesz része.

 

 

Barka Emese az egyik olyan magyar válogatott birkózónk, aki érmet szerzett a kaszpijszki Európa-bajnokságon. A kontinensbajnokságra való felkészülése nem volt zökkenőmentes.

 

„A felkészülési versenyek ugyan jól sikerültek, de a csúcsforma még várat magára. Tavaly műtötték a vállam, amely lassan gyógyult, az Eb előtt pedig megreccsent a könyököm. Mindezek ellenére ott tudtam lenni a legjobbak között” – nyilatkozta Barka Emese, aki már a világbajnokságra koncentrál, így nem sok pihenőt tervez a nyáron. „Jön a magyar bajnokság, a felkészülési versenyek és edzőtáborok tömkelege. Egy rövid kikapcsolódást terveztünk a barátommal Olaszországban, ez az év a vb-re való felkészülésről szól.”

 

Az 57 kilós birkózó elmondta: imádja az állandó küzdelmet a szőnyegen. „Sokan kérdezik, hogy hogy tudom összeegyeztetni a nőiességet ezzel a férfias sporttal, nos, nekem nem okoz ez gondot. Véletlenül kerültem ebbe a világba, annak idején az öcsémet kísértem el edzésre, aztán ott ragadtam. A hétköznapjaimat természetesen nőként élem, de a szőnyegen nincs más, csak kemény férfias küzdelem…” – összegzett Barka Emese.

 

Az idei világbajnokságot október 20. és 28. között rendezik meg a Papp László Budapest Sportarénában.

Tovább

Kick-box Európa-bajnokságot rendezhetünk jövőre

Újabb sportdiplomáciai sikerrel büszkélkedhet a Magyar Kick-box Szakszövetség: hazánk nyerte el a 2019-es utánpótlás Európa-bajnokság rendezési jogát. A fiatalok borítékolhatóan óriási létszámú kontinensviadalának főpróbájául szolgál a jövő hétvégi budapesti Világkupa, hiszen a május 18-20-án a BOK Sportcsarnokban sorra kerülő megmérettetésen az érintett utánpótlás korosztályokban is rendeznek küzdelmeket.

 

A tavaly novemberi budapesti felnőtt vb-t követően jövőre is világversenyt hoz hazánkba a kick-box – számolt be Király István, az MKBSZ alelnöke, aki egyben az európai szervezet, a WAKO Europe első alelnöke. A sportvezető szerint az utánpótlás Eb rendezés szempontjából még a világbajnokságnál is nagyobb kihívás, hiszen a három korosztály – kadet1 (10-12 évesek), kadet2 (13-15), illetve junior (16-18) – minden kategóriájában országonként két versenyző indulhat, így a különböző szakágakban összességében többezer fős gigamezőny várható.

Király István hangsúlyozta: a hazai szövetség célja, hogy a kick-box kiemelt sportággá váljon, és az újabb hazai rendezésű világverseny erősíti ezt a törekvést.

„A rendezők remélhetőleg ismét helyt tudnak majd állni és bebizonyítják, hogy a kick-box nemcsak az egyik legeredményesebb sportág itthon, hanem a sport, mint stratégiai ágazat egyik fő célkitűzéséhez illeszkedve újabb és újabb világversenyeket tud Magyarországra hozni, ezzel segítve a turizmust és a sportág népszerűsítését. Szeretnénk kiemelt sportággá válni, és azt gondoljuk, hogy az évenkénti világkupák mellett a mögöttünk álló világbajnokság és a jövő évi utánpótlás Eb megrendezése is jó ajánlólevél ehhez.” – nyilatkozta az alelnök.

Király István arról is beszélt, hogy a szövetség a már meglévő komoly tömegbázisát 10 ezer fősre szeretné bővíteni a következő években.

„A sok-sok éve tartó kiemelkedően eredményes versenysport státusz megőrzése mellett a népszerűsítés, valamint az egészen kis kortól kiépített tömegesítés az egyik legfontosabb célunk.”

A 2019-es utánpótlás Eb-t Győrben rendezik jövő év augusztus végén. A magyar fiatalok a legutóbbi, 2017-es szkopjei kontinensviadalon 20 arany-, 22 ezüst- és 30 bronzéremmel minden idők legjobb szereplését produkálták.

Tovább

Ismét a Volvo Ocean Race élén a MAPFRE csapat!

A Volvo Ocean Race 8. szakasza május 8-án ért véget, a MAPFRE csapat elképesztő győzelmével. A négy óceánt, hat kontinenst és 12 nagyvárost érintő földkerülő vitorlásverseny rangsorában a spanyol csapat így összesítettben ismét az első helyre került.

A 2017/2018-as verseny összesen 11 szakaszból áll, amelynek során az egymással versengő hét csapatnak 45.000 tengeri mérföldet kell megtennie, 4 óceánt, 6 földrészt és 12 nagyvárost érintve. A 8. szakasz a brazil Itajaí városától indult, és egészen az Amerikai Egyesült Államokban, Rhode Island-en található Newport városáig tartott. Május 8-án, 10 óra 44 perc 29 másodperckor, 5700 tengeri mérföld megtétele után, 15 nap 17 óra 44 perc 29 másodperc vitorlázás után a spanyol MAPFRE csapat ért elsőként célba.

Elképesztő, ahogyan a MAPFRE az utolsó 24 órában teljesített, hiszen hétfőn – amikor már csak 300 tengeri mérföld volt hátra – a spanyol csapat még az 5. helyen állt. Kedden reggelre viszont Xabi Fernandez csapata az élre tört, a Team Brunel, a Dongfeng Race Team és a Vestas 11th Hour Racing csapatokat maguk mögé szorítva. Még 500 méterre a céltól is fej fej mellett haladt a MAPFRE és a Team Brunel, végül 1 perc 1 másodperc különbséggel szelte át a célvonalat a MAPFRE.

„Ez hihetetlen” – nyilatkozta a skipper Xabi Fernandez pillanatokkal a célba érés után. „Nem is lehetnék ennél boldogabb. Mindig reménykedtünk, hogy előrébb kerülünk egy kicsit, de őszintén szólva mi magunk sem számítottunk rá, hogy megnyerjük ezt a szakaszt, szóval nagyon boldogok vagyunk. Tegnap éjjel elképesztő volt, ahogy minden összeállt, és ahogy mindenki a fedélzeten hihetetlen munkát végzett.”

A MAPFRE bravúros győzelme nagy hatással van az egész versenyre, hiszen így az összesített rangsorban megelőzték a Dongfeng csapatot, jelenleg 3 ponttal vezetve. Egy ilyen kihívásokban bővelkedő versenyen a szakértelem és az elhivatottság mellett kulcsfontosságú tényező a megfelelő felszerelés és ruházat, amelyet a MAPFRE számára a Helly Hansen biztosít.

Tovább

Krajcsák: Sporttörténelmet írtunk!

Krajcsák Márk szerint egy álom vált valóra Wroclawban. A magyar férfi válogatott ugyanis bejutott az elitkörbe a Lengyelországban megrendezett fallabda csapat Európa-bajnokságon.

 

A magyar csapat szövetségi kapitánya és játékosa elmondta: sporttörténelmet írtak ezen a kontinensbajnokságon.

„Sokadik Európa-bajnokságom volt a mostani, titkon mindig reménykedtünk, hogy sikerülhet, de ezúttal minden összejött. Jó csapat állt össze, és arra buzdítottam mindenkit, hogy higgyen magában, és a csapatban” – mondta Krajcsák Márk.

A Farkas Balázs, Krajcsák Márk, Sebők Benedek, Hoffmann Péter, Kamocsai Bendegúz, Török András alkotta nemzeti együttes ezüstérmes lett a II. divízióban, így 2019-ben az angliai kontinensbajnokságon a legjobb nyolc válogatott között szerepelhet.

Tovább