Olimpia 2024 – MOB: váratlan és érthetetlen az MSZP-frakció döntése

image

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerint váratlan és érthetetlen, hogy az MSZP-frakció a korábbi pártnyilatkozatokkal ellentétben hétfői ülésén úgy döntött, nem támogatja a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésére vonatkozó pályázati szándéknyilatkozatot. Gyárfás Tamás, az Olimpiai Védnöki Testület tagja is meglepődött és sajnálja a döntést.

    Siklós Erik, a MOB marketing és kommunikációs igazgatója azt mondta az MTI-nek, hogy tavaly decemberben és az idén januárban, amikor először megfogalmazódott a budapesti olimpia gondolata, az összes parlamenti párt támogatta az ügyet, majd májusban, a “Társadalmi párbeszéd az olimpiáért” elnevezésű program budapesti nyitórendezvényén Kunhalmi Ágnes, az MSZP fővárosi elnöke, valamint Horváth Csaba, a párt fővárosi képviselője nemcsak jelenlétével, hanem a témában adott nyilatkozataival is az olimpiai pályázat mellé állt. A budapesti MSZP-sek mellett Botka László, Szeged polgármestere, az MSZP választmányi elnöke is kiállt az olimpiarendezés mellett.
    “Ezután a Fővárosi Közgyűlés múlt keddi ülésén az összes parlamenti frakcióval rendelkező párt, így az MSZP valamennyi képviselője, a Jobbik, a
KDNP és a Fidesz egységesen az olimpiarendezés mellett foglalt állást, sőt, a Borkai Zsolt MOB-elnökkel, a MOB székházában tartott egyeztetésen Tóbiás József, az MSZP elnöke is nyitottan és pozitívan foglalt állást” – jelentette ki Siklós Erik, s hozzátette, az előzmények után váratlannak és érthetetlennek tartják az MSZP mostani döntését.
    “Ezzel együtt a MOB bízik abban, hogy a budapesti olimpia – ahogyan eddig is – úgy a továbbiakban is a pártpolitikától mentes, független, nem megosztó, hanem a nemzetet összekovácsoló ügy lesz” – zárta nyilatkozatát a MOB marketing és kommunikációs igazgatója.
    Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke az MTI-nek azt mondta, sajnálja, hogy az MSZP-frakció nem támogatja az olimpiai pályázatot, s jelezte, nem tudja, mi motiválta a pártot a fordulatban. Hozzátette, hogy meglepődött, mert nem sokkal korábban úgy értesült, hogy a párt is egyetért a pályázati szándékkal.
    “A Magyar Olimpiai Bizottság közgyűlése egységesen foglalt állást az olimpiai pályázat mellett, de ez alighanem természetes, hiszen a MOB tagok egységesen a sport szerelmesei. A MOB közgyűlésén is elmondtam, szerintem az olimpiai pályázatnak nincs vesztese, csak győztese” – nyomatékosította a MÚSZ elnöke, hozzátéve, hogy ha sikertelen lesz a 2024-es pályázat, azt akkor sem szabad kudarcként megélni, hiszen lehet próbálkozni legközelebb. “Ha Magyarország akkor sem jár sikerrel, talán 2032-ben menni fog… Sportolóinknak, sportvezetőinknek a hazai olimpia a nagy álma, már csak azért is, mert Magyarország az eddig elért eredményei alapján ezt megérdemli. Az összesített éremtáblázaton mi vagyunk az egyetlenek az első 10 helyezett közül, akik még nem rendeztek ötkarikás játékokat.”
    Gyárfás Tamás kitért rá, hogy többek között Oszkó Péter, a Bajnai-kormány pénzügyminisztere is – gazdasági szakemberként – alátámasztotta már a budapesti olimpia megrendezésének lehetőségét, s a Pricewaterhouse Coopers nemzetközi tanácsadó vállalat megvalósíthatósági tanulmánya is hitelesnek mutatta be Magyarország alkalmasságát.
    “A Nemzetközi Olimpiai Bizottság által elfogadott Agenda 2020 reformprogram éppen azokat az országokat támogatja, azokat kívánja segíteni, amelyek nem tartoznak a gazdasági nagyhatalmak közé” – jelentette ki Gyárfás Tamás.
    A Budapesti Olimpia Mozgalom (BOM) közleményében emlékeztetett rá, hogy az olimpia az egyetlen esemény, amely 120 éve “folyamatosan öröm és büszkeség forrása” Magyarországnak, s amely képes volt mindig “egyesíteni a sok szempontból megosztott” országot.
    “A 2024-es olimpia nagy lehetőség arra, hogy az EU-ba történő belépésünket követően egy új nemzetgazdasági célt kijelölve az országunk előtt a következő 20 évre, rendbe tegyük a dolgainkat” – áll a közleményben. “A BOM ehhez azt kéri a kormányoldaltól, hogy vonja be az ellenzéket ebbe a vállalkozásba, hogy mindenki felelősséget vállalhasson. Az ellenzéki oldalon ülő országgyűlési képviselőktől pedig azt kérjük, hogy kövessék a MOB, valamint a Fővárosi Önkormányzat közgyűléseinek a példáját, támogassák munkájukkal és szavazatukkal, hogy Budapest 2024-es olimpiai pályázatát az egész ország a magáénak érezze.”
    Az Országgyűlés jövő hétfőn dönthet a 2024-es olimpia és paralimpia budapesti megrendezésére vonatkozó pályázati szándék támogatásáról szóló határozati javaslatról.

Hozzászólás írása